Fohászom az égig ér ma,
igaz hitem: cérna-vézna,
riadt lelkem reményvesztett,
szivárványom ronggyá feslett.
Sötét árnyak vesznek körbe,
a félelem karvaly körme
bőrömbe váj, vérem csordul,
s riadt szívem reményt koldul.
Látod, Uram! Te is látod,
miképp pusztul el világod?
Angyalszárny helyett a fegyver
áll szembe a földi mennyel.
Sohasem lesz itt már béke,
hatalomvágynak torz fénye
vakít szemet, szívet, lelket,
síró költőt énekeltet.
Látod Uram, erőm fogytán,
reményem, mint felhőfoszlány.
Vértezz hát fel kellő hittel,
a legnagyobb földi kinccsel.