Az orgona elnémul s
csupa-zúgás lelkünk
térdet parancsol a
kereszthalál megújulása
előtt… Csönd, csönd, most
érkezik fölénk a titok;
pillanat csak,
még egy pillanat, s már
itt van, szétárad
a templomi csöndben.
Csengő csengi, harangszó
fönsége zengi mélyen:
kenyér és bor színe alatt
ím, szívünk áhítatába
lobban az Ő arca. –
Emelkedj csak, ó emelkedj
tiszta Bárány! Kinyílott lelkünk
mellünket veri boldogan: úgy
szállt meg minket fölszabadult derűd,
mint a bús áldozat után
újrafelzendült újjongó orgonaszó…