Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus, vagy Barabás...
Sorsdöntõ óra súlyosul rám.
Pilátus zsúfolt udvarán
mind a ketten elõttem állnak,
Melyiket akarom?
Barabás ... úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
Tüzek parázslanak.
Mozdul acélos karja,
Feszíti, törne már elõ
gátat szakító áradatban
a lázadó erõ.
Pogány hatalom ... pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen, a testnek és a földnek
Krisztus, vagy Barabás?
Farizeusok bujtogatnak:
?Te Barabással vagy rokon,
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!
Te megtagadod ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!
Õk nem élhetnek mind a ketten,
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.
Bélpoklos, rút tisztátalannak érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg Õt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!?
A fejsze is utolsót csattant,
nem suhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus, vagy Barabás?
Pogány erõ és pogány szépség ...
Tagadjak mindent ... magamat? ...
?Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!?
Azóta is nap mint nap jõ
a sorsdöntõ súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen? Õ vagy én?
Én ... földi, poklos és fekélyes ...
Õ olyan égi, tiszta, más.
És mégis Õ, a Krisztus éljen,
Sohase Barabás!
Elébe hullok, s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet,
Aztán keze, - újjáteremtõn
érinti lelkemet.