Földgömb az utazási irodában.
Szép, nagy, kerek.
Forgatni is lehet.
Ragyogó szemmel nézi egy gyerek.
S míg édesanyja sorra
intéz ügyeket, jegyeket,
Ő is bekalandozna
Tengereket és hegyeket.
De anyai szem ilyet
Szó nélkül hogyan nézne!
„Kisfiam, ne nyúlj hozzá,
mert ha leejted, vége!”
Elkapja kis kezét,
S csodálja mozdulatlan.
Kimennek. Elvegyülnek
Az utcaforgatagban.
Tűnődik. Hiába hívja
Kirakatok szépsége.
„Ha a jó Isten ejti le,
Anyu, akkor is vége?”
„Minek, kisfiam?” „Hát a Földnek!
Azt mondtad, Ő tartja kezében.
De ha elfárad a keze?
Ha leejti valamiképpen?”
„Kisfiam, attól sose félj!
Ha leejtené, nagy baj lenne.
De Isten keze oly erős,
A Föld biztosan pihen benne.”
S a fényes, tiszta gyerekszemben
Felragyog a csoda titka:
„Ugy-e, ha az egyik elfárad,
akkor átveszi a másikba?!”