Fehér kórházi ágyamon
gyötör a kínzó fájdalom,...
De itt orvos és ápoló
fájdalmunkat enyhitni siet...
s Ki itt vagy láthatatlanul,
Megváltó Jézusom,
amikor értem és helyettem
Te szenvedtél átszegezetten,
ki enyhitette a Tied?!
Gunyolódók vettek körül:
"Szállj le, ha Isten Fia vagy!"
De Téged nem a szegek
tartottak véres keresztfádon,
hanem a mentő szeretet...
s azt meghálálni soha nem lehet!
"Soha... soha..., " ismételgetem
legkedvesebb böjti énekem.
Kínzó fájdalmak között is
hála, hogy itt vagy, Uram!
Velem fényben és velem boruban,
mint erőforrás, biztos menedék...
és ez elég!