Ha én betlehemi
pásztorgyerek lennék,
karácsony estéjén
a jászolhoz mennék.
Ha volna egy szelíd
szép, fehér báránykám,
azt is odavinném,
azt is odaszánnám.
Gyorsan letérdelnék…
Milyen jó is volna!
Angyalok éneke
gyönyörűen szólna.
Talán egy kis angyal
kezemen is fogna…
Megtartó Úr Jézus
rám is mosolyogna.
De én nem lehetek…
mért is nem lehetek
betlehemi nyájat
őrző pásztorgyerek!
Magyar földön járok…
el is múlt az régen,
hogy az a csillag
ragyogott az égen.
Van most csillag elég,
de úgy egy se ragyog.
Nem énekelnek már
mennyei angyalok.
Úr Jézus elébe
Elmegyek én mégis,
száz nap és száz éjjel,
Ha mindig mennék is.
Száz nap és száz éjjel,
még nem is kell járnom:
Odarepít engem,
az én imádságom.
Mért megyek elébe?
megköszönni szépen,
a sötét világra,
hogy leszállott értem.
Megmondani neki:
életem, halálom:
már én csak ezentúl
mindig őt szolgálom.
Megsimogat, tudom,
Szerető szemével,
Megtelik a szívem,
Szíve melegével.
Megtartó Úr Jézus
édes mosolyával:
karácsonyestének
nagy boldogságával