Néha napfényes ég alatt
boldog emlék ébred szívemben,
hogy benne visszajárjanak,
akikért áld az Isten engem:
múlt ködéből rámnézzenek
Isten útjain járó ősök,
és megfogják a kezemet,
mint ismeretlen ismerősök.
Vágyaik, imádságaik
újra átremegjenek rajtam.
Győzelmeik és harcaik
érleljék erőmet a bajban.
Terveikről késő utód
életében érjenek tettek!
Szívem azért zengett, dalolt,
mert ők szenvedtek és szerettek.
Szemem rácsodálkozik az
"ezer ízig" ígéretére,
s míg zenél bennem az igaz,
istenes ősök meleg vére,
hogy hitük hitemmé legyen,
szolgálni és győzni segítsen:
megáldom őket csendesen,
akikért engem áld az Isten.