Vannak koronák drága vert aranyból,
ragyogó, szemvakító színaranyból,
rajtuk ötvösök mesterkeze fárad.
Ámuló szemmel én mégsem csodálom,
Egyedül a töviskoronádat!
Vannak koronák kövekkel kivertek,
színesek, mint a friss tavaszi kertek.
De a legszebb rubinokat ott látom
égni, ragyogni napnál fényesebben
a Te tövisekből font koronádon!
Vannak koronák… vannak…lettek… voltak.
Elgurultak, mert trónok leomlottak,
amint a századot követte század.
Csak egyet nem tud idő eltemetni:
A Te tövisekből font koronádat!
Királyok töviskoronás Királya!
Engedd, hogy én is leboruljak áldva,
s a szívemből a hála és imádat,
mint illat szálljon és dicsérve zengje
egyedül a Te töviskoronádat!
Véred rubincseppjének ragyogása
Legyen elég nekem! Szemem ne lássa
világ virágait! Semmit ne lásson:
ott csüngjön boldog, örök ámulattal
egyedül a Te töviskoronádon.
S ha a tövisek, ahogy téged, engem
sebeznének, segíts akkor is zengnem,
mint aki meg nem tagad, el nem árul,
inkább megpecsétli hulló vérrel
az éneket a töviskoronárul.