Benéz a nap a templomablakon.
Átragyog a színesruhájú
tizenkét férfialakon.
Tarka foltokat vet a padsorokra,
s a kisfiúra édesanyja mellett.
Az nézi egy ideig álmélkodva
a szép mozaik templomablakot,
a tizenkét sugárzó alakot.
Aztán kérdez, legrosszabbkor talán.
Megkérdi: "Kik azok, édesanyám?"
Tart még az igehirdetés.
Édesanyja csak arra figyel.
S a kis kérdezõt súgva, hirtelen
egyetlen szóval csendesíti el:
"Keresztyének!"
S hangzik tovább a prédikáció,
szól az orgona, zeng az ének.
x
"Gyerekek!" - vetõdik fel hittanórán
néhány nap múlva váratlan a kérdés:
"Milyen emberek a keresztyének?
Ki mondja meg nekem?"
S a kis csapat nagy igyekezettel
töri a fejét a feleleten.
Aztán egy kisfiú jelentkezik.
- Tanítója ilyen feleletet
egyhamar újra aligha kap. -
"A keresztyének olyan emberek,
akiken átsüt a nap!"
Milyen gyermeki, igaz felelet!
Lehet-e annál drágább feladat,
minthogy rajtad, rajtam, mindegyikünkön
átsüssön-ragyogjon a Nap?!
Átragyogjon sötét világba,
és beragyogjon sötét szíveket!
Nem, ennél szebb feladat nem lehet!
Kísérjen hát egyre a kérdés
tovatûnõ évek alatt:
átragyog-e, átsüt-e rajtad,
átragyog-e rajtam a Nap?!