Lélek, én lelkem, hogyha ismernélek!
Ha bejárhatnám a határidat!
– Neki indulok s olyan szövevényes…
a folyamain nincsenek hidak. –
Ha ismernélek, s tudnám, mihez kezdjek!
Mélységeidből titkok integetnek.
Lélek, én lelkem, mért vagy nyughatatlan?
Megfélemlítőn zúgsz, morajlasz folyvást.
S én idegenül önbirodalmamban,
remegve tartom kezemben a kormányt.
Koldus királyod, mit tegyek veled?
Merre keressek segítő kezet?
Lélek, én lelkem, hol van az a Mester,
Ki téged ismer, minden titkodat?
Aki zúgó folyamaidon által
hidat fénylő szivárványból vonat…
Ó, jöjjön, akár zúgó harsonával,
akár simogatóan, csendesen:
én koronámat lábához teszem.