Névtelenek. Csak azt tudom, hogy hittek,
s hogy Jézus elé egy halálravált
gutaütöttet vittek.
Beleütköztek testbe-vérbe, kőbe,
sokaságba, falakba, háztetőbe,
de nem tört meg a bátor lendület!
Ha ajtón nem, hát a tetőn keresztül,
de odavitték
Jézus elé betegüket.
Nem hátráltak meg, és a béna járt!
Négy vádoló szempár tekint felém
az évezredes messzeségen át.
Segítségért sikoltó testvérekkel
van az utam lépten-nyomon tele,
akiket vinni kellene,
Jézushoz vinni!
S megállítanak
emberek, zárt ajtók, kemény falak.
Mégse szabad megállni! Hova lett
az a tetőbontó hit, szeretet?
Ki ment fel, ha végezetlen marad
ma a szent feladat:
Jézushoz vinni az embereket!?
Fel! A tetőn át is! Ahogy lehet!
Keresztültörve hittel mindenen,
ahogy az a négy áldott névtelen!