Itthon vagyok ...! haza jöttem valahára,
Lelkem ezt az édes órát alig várta;
Megpihenni csendes élet, hű öledben:
Jöttem, mint a siető hab, hogy jöhettem.
Haza felé még csak e táj halma kéklett,
Forró vágyam ölelé a messzeséget;
Fel se tűnt még házam tája, s már előre
Megcsapott a boldogságnak lágy szellője!
Kinyilt a völgy ... a falucska ott van, ott van!
Dobogott a vándor szive hangosabban;
Mig csókod forrt a belépő ajakára ...
Itthon vagyok, haza jöttem valahára!
Házi üszköm melegítő lángja mellett,
Keblemen a szomorú fagy ugy felenged!
Csordultig van az én szivem, annyit érzek,
Örömében olyan boldog, olyan részeg!
S nem is tudom: félig alva, félig ébren
Pihenek a szeretetnek hiv ölében;
Két karomon ami kedves, kis családom;
Mi reményem, vágyam van még a világon?
Kis fiamat az ölembe teszi anyja,
S hosszan nyugszik mindkettőnkön pillanatja ...
Nem tudok én mit mondani, nem tud ő sem, -
De beszél a mosolygó ajk s könyező szem.
Majd ha lelkem szomorítják ujra gondok,
Vagy élettel és világgal meghasonlok:
Akkor nyájas, kibékitő gondolattal,
Ez a könyű, ez a mosoly megvigasztal.
Zárd magadba, lelkem! ezt a boldogságot,
Mely ez édes szép órában rád szivárog;
Mint a cseppet a világnak kelyhe szokta,
Tartogatván hév napokra, bus napokra.