Ezüstfény csillog az ágak között,
fejem fölött a holdsarló száguld,
harmat hintázik a leveleken,
nincs leheletnyi nesz,
lábaim zajtalan lépnek.
Elottem most a tisztás kitárul:
királyi agancsos kutatva kémlel,
fejét emelve körültekint.
Rókafi lohol, lapit a réten,
fuvallatként suhan
fejem fölött a macskabagoly.
Hallgat a hangyaboly,
szivárvány-lepkék sem lebegnek.
A Hold sápadt fénye terül a tájra.
Hallgat az erdo,
de a csendben millió élet dalol,
holnapra készül. Értelem nem érti,
fül nem hallja meg
a teremto csendet.
Csak a hit vallja,
hogy a csend mélyén
termto kézzel késziti Isten
a holnapot...