Szédülő szívvel a magasba néztek,
Ma a holdon, holnap a Marson lésztek
És azt hiszitek,
Átlépte árnyékát az ember.
Ingatag talaj, amelyen álltok,
Emberi értelem homokja csak.
Még galaxisunk közepét se látjuk
S az Andromédák ködébe vesz
Kutató szemünk.
A távolságok utolérhetetlenek.
Mégis építtek magatokra
Hagyva, hogy vigyen az ár,
Kár.
Felfelé jutni
Emberésszel nem lehet.
Futni futunk,
De önmagunkban csak visszahullhatunk.
A kifeszített erősségbe,
Melyet az írás égnek nevez,
Abba fogódzunk.
S ha majd titkok tengerén áthajózunk,
Szilárd partot ér
Ingatag szívünk.