Fordíts – az Úr szent keze által
Telistele írt lapokon,
És napvilággal, mécsvilággal,
Szent ihletés a homlokon:
Írd, ahogy írva ott találod,
El abból egy jottát se hagyj!
Egy életed és egy halálod –
Te a Lélek tolmácsa vagy!
Fordíts – mit Istenkéz jegyzett fel
Kőlapra ott, Hóreb hegyén,
Csak írd, nem reszkető kezeddel,
Ne bánd te, hogy a nyelv szegény!
Mit Isten, kőtáblákra írván,
Mózesnek villám közt ada:
Szívekbe lesz az vésve nyilván
S örökre – a törvény szava!
Fordíts – Józsué győztes harcát,
Debora büszke énekét,
Sámson fénylő – s Ruth szende arcát,
Jóbot, ki megkísérteték,
A Dávid szárnyaló Zsoltárát
És a próféták jós szavát…
Bizony az Úrnak lelke jár itt,
S évezreken sugárzik át!
Fordíts – de most Ézsaiás látásit,
Jeremiást siralmaival:
Amint a balsors éje ásít,
Rab-nép zokog, vész-kürt rivall;
Dániel oroszlán-veremben,
Tűzkemencében ifjak –,
De bátor szívök meg se retten,
S bálványok s trónok inganak.
Fordíts – de most sarudat oldd is,
– az Úrnak írod életét…
Ember mint Ő valaha szólt-e?
Bántják – Ő senkinek se vét.
Édes szava szíveket hódít;
S bár nincs fejét, hol hajtsa le:
Kenyeret oszt, beteget gyógyít,
Holtakat támaszt ereje.
Mit írva hagytanak felőle:
Mit népe várt epedve rég, –
Hogy lőn az ígéret betöltve,
Amint fenn elvégezteték,
A kegyelem örök tanácsát,
Szeretetét, a végtelent:
Hogy lett egész világnak váltság:
Meghalt, föltámadt, mennybe ment.
Fordíts – a Péter lángszózatját,
János hő ajkinaz igét,
S mik a velőket általhajtják:
A Pál munkáját és hitét.
Fordíts – megírva hogy találod:
Hozzá ne tégy, se el ne hagyj!
Egy életed és egy halálod,
Te a Lélek tolmácsa vagy!
Tolmácsa vagy – s maradsz minékünk
Örökre – Árpád népinek;
Nyelvünk dísze, fő büszkeségünk!
Vajh’ tudjuk úgy becsülni meg
Munkád – amint megérdemelte!
Hogy megtartván a tudományt:
Járjon e könyvben Isten lelke
Előttünk tűz-oszlop gyanánt.