A múltkor, egyik csendes este
Baktatva hazafelé menve
Úgy hirtelen felvillant bennem,
Oh, Istenem! Közel az ötven.
Ötven esztendő! Majd félszázad,
Csak pillanat a nagy világnak,
A történelem hosszú útja,
Mi ötven év, tán nem is tudja.
Egy ember élte néha ennyi,
Ötven esztendő, röpke semmi.
Mégis, hogy elszállt majd fél század,
Helye volna a számadásnak.
Mit is alkottam? Miért éltem?
Amit kitűztem vajh’ elértem?
S ha távoznom kell, innen menni,
Könnyen fognak majd elfeledni?
Nincs pozícióm, nincsen rangom,
Nem vár az autóm lent a sarkon,
Nincs palotám, nincs cselédségem,
Nincs csekkfüzetem bent a széfben.
Ez bíz így nem sok. Szürke ember,
Ki együtt megy a nagy tömeggel,
Ki él, hogy éljen, vágya nincsen,
Csak nap a napra…és ez minden.