A tó partján ültem egy este,
Elméláztam a vizet lesve,
Alszik már minden és csak néha
Csobban a víz, mikor egy béka
A vízbe ugrik. A tó vizén
Ezüstösen játszik a fény.
S mikor így jobbra-balra nézek,
A szemem a magasba téved.
Az ott a Göncöl, az meg arra,
Ha jól tudom, a Kentaur Alfa.
Ott a Saturnus s attól jobbra
A csillagkép a Jákob botje.
S amint a csillagokat nézem,
De milyen furcsa! Lám úgy érzem,
Mintha repülnék felfelé
S egész valóm szédül belé.
Köröttem, lám minden ragyog,
Kacagnak rám a csillagok
és odafent az öreg Hold,
A meg nem nyugvó vén kobold
Csak mosolyog. És én csak szállok,
A csillagokig meg sem állok.
És elfelejtek közben mindent ;
Csak csodálom az örök istent,
kiért e sok csillag ragyog;
És én, lám mily kicsiny vagyok!