Jaj Istenem, de nagyon vártam
Az első tábori lapot,
S apám írta megtört lélekkel:
„Édes Fiam, Anyád halott”.
Óh jaj! de hamar gyászszínt öltött
A rózsaszín, picinyke lap,
Hiszen úgy vágytam rajta látni
Anyácskám, kézvonásidat.
Még szinte hallom drága hangod
Búcsúzásunk éjjelén:
„Kicsi fiam, vigyázz magadra,
Hisz úgy aggódom érted én”.
Ugye Anyácskám, nem hagytál el
Most, hogy környékez száz halál,
Féltő szemed a csatatéren
Ugye Anyácskám, rám talál?
Áldó kezed megfogja féltve
A kérges, nagy honvédkezet,
S mint réges-régen kis koromban,
A biztos útra elvezet.
Ugye Anyácskám, fent az égben,
Ugye nem hagysz el engemet,
Ugye kísérsz a rögös úton,
Míg befejezem éltemet?
És aztán majd ha életemnek
Perce lepergett sors kezén,
együtt leszünk mi mindörökké,
Anyácskám édes, Te meg én!