Hét év után jöttem megint ide,
A világosi templom elibe.
Köszöntlek kápolnácska, kis testvérem,
Hisz egy anyánk volt néked is meg nékem.
Egy közös édes, drága jó Anyánk,
Ki fent a mennyből néz le ránk.
A kis kápolna ablakán a nap
Bemosolyog. Csengettyű szól, a pap
A kelyhet bontja. Mise van éppen,
Csak úgy, mint hét év előtt, akkor régen.
Anyácskám, hol vagy? Keresőn szemem
Elől az első padra szegezem.
S íme Anyácskám látom megint,
Rám mosolyog, nevetve felém int,
Én míg gondolatban odamegyek,
Megcsókolom az áldott kezet,
Anyácskám, édes, de rég láttalak!
Hét éve már, az idő szalad!
Úgy örülök, hogy megint itt vagy vélem,
S beszélgetünk, mint akkor, réges-régen.
Anyácskám, tudod, az élet most nehéz,
Kevés a nap, sok a ború, a vész,
De megy valahogy, nem panaszkodom,
Mert panaszkodni bizony nincs okom.
Mellettem áll Marci, ki most már lányod,
Jó feleséget kaptam mégis, látod?
S megsúgok Néked most egy titkot itt.
Ő is a szívével gondolkodik.
Olyan, mint Te, hasonlít Rád nagyon,
Ha vele vagyok, nem kell a pénz, vagyon,
Csak legyünk együtt, maradhasson vélem,
és élünk úgy, mint te akarod, szépen.
Mert hogy napsugaras ám nálunk az élet,
A csöpp kicsinyekről hadd meséljek Néked.
Kérdezheted rólunk mind az egész házat,
Szeretik ám nagyon három unokádat,
Vidámságtól ragyog szurtos pofikájuk,
ilyenkor az égből Te mosolyogsz rájuk.
Sajnos baj is akad, hogy is mondjam Neked:
Nagy a mi bánatunk: jó Apukánk beteg.
Annyit imádkozunk, gyógyuljon meg szépen,
Járjál Te is közben odafent az égben!
Felbúg az orgona, véget ér az ének,
A pap megy kifelé, vége a misének!
Tódul már, bomlik az ajtón ki a misének népe.
Anyácskám is eltűnt, visszament az égbe.
A jó Istent kérem, bocsássa meg, hogy én
Biz nem imádkoztam ezen az egy misén.
Együtt voltunk megint odabent mi ketten
Édes Anyácskámmal, s véle beszélgettem.
Ő már úgy is tudja, mit köszönök, kérek,
Édes jó Istenem, elmondja majd Néked.