Bevezettél közéjük,
Rácsos ágyacskák sűrű sora...
gyermekek, akik járni, beszélni
nem tanulnak meg talán soha.
Az egyiket betakargattad,
a másikat megsimogattad.
Hadd érezze, hogy védik, szeretik!
A harmadikat felültetted...
s elkezdtél énekelni nekik.
Egy kisfiú felkapaszkodott
rácsos ágyában, és ujjongani kezdett.
„PÁU JÉ!" - kiáltotta feléd.
Követelte kedves énekét:
„Pásztorunk a Jézus,
hozzá tartozunk!"
S amikor énekelni kezdted,
ugrált, örvendezett.
„PÁU JÉ!" - ismételte boldogan.
Titkok tárultak fel előttem.
Megváltónknak annyi titka van,
amiket mi csak sejteni tudunk.
A kis beteg
nem érthette azt az éneket,
de szívében egy titokzatos húr
hallatára megremeghetett...
S láthatatlanaul lehajolt a Pásztor,
és átölelte azt a gyermeket.