Nyújtozkodj, hogy nagy legyél,
hogy benned legyen szenvedély:
nőni, magasodni az égig,
a felhőknek elmesélni
bírjad vágyadat, álmodat.
Hogy neked a föld csak lakhelyed,
de nincsen itt nyughelyed.
Mert, bár a test nehézkes,
suta, és oly sokszor védtelen,
a csábításnak ellenállni képtelen;
Te mégis, érzed, másra van érdemed,
melyre hited sarkalja életed:
e földtől elrugaszkodni lehet!
Ha az ég felé nyújtod ki két kezed,
és kimondani bírod: Istenem!
Aki a rend fölötti végtelen,
akiben Benne foglaltatik a jelen,
ami vagy Te, és gyermeked.
Egy pillanat, egy érzelem,
ki önmagában létezni (?) – nem lehet!
Tanácsom annyi, ha kérdezel,
hogy fogadd el azt a helyet,
hova a rendező leültetett,
és légy hálás azért, hogy megrendezett!
Csak nyújtsd az ég felé ki két kezed,
ne gondolj arra, hogy remeg,
merd elfogadni azt, hogy tégedet,
ezt az aprót, és botladozót szeret.