Lám.Térdére ültet Jó Atyám,
mint kit érte felelősnek nem talál,
hogy folyton folyvást ítéletére vár!
És simogatja kobakom,
míg oly deűsen mondja a mondókát:
„Nálam van neked vigasztalás!”
Míg Neki így is kell ez a világ,
én csak annyit bírok kinyögni: talán!
Mint Kaifás, aki már szinte kiabál,
és én elfogadom: „Övé legyen a halál!”
Enyém a sötétben ólálkodás,
remélve, hogy ott is rám talál!
Neki legyen mindörökké a „muszáj”,
ki szeretetével értem kiáll!
Kényeztet? Vagy ez a szabaadság?
Talán felnőtté válni – Ő arra vár.
Ő! A rendíthetetlen igazság!
De addig is, kijár Neki az imádás