Te József vagy, az örök,
kiben oly szelíd az öröm.
Ki hinni tud gyötrődések között.
Felállsz, az Isten mögött,
elébe mész, és megköszönöd,
csak úgy, mint ki úton van,
a föld és az ég között.
Szerelmed meg nem kötözött,
hited pillér, szilárd cölöp.
Sorsdöntő álmod sem gyötör.
Vitézlő gondviselő ösztönöd
végtelen kegyelmébe öltözött,
Máriához már úgy lépsz,
mint kibe Isten költözött.
Ott állsz asszonyok asszonya fölött,
nincs hozzá más közöd,
csak mit az ember szíve
egyetlen egyhez kötött,
s kit Isten is megkötözött.
A test tisztasága fölött
a lélek ragyogása őrködött.
Mi nékem most gyönyör,
és e gyönyörben röpködök –
Benned? Te felveszed köntösöd,
sarúdat lábadra kötözöd;
nem lett gondod-börtönöd.
Te Ember maradtál az emberek között.