Ködből, párából, és maréknyi
szeretetből gyúrtam neked
e világot, mi lábaid előtt hever.
Hogy teremjél benne életet,
s add tovább neki a szeretetet.
Csodáim helyeztem benne el,
hogy bírjad áldani nevem,
fedezd fel, változatosságában
gyönyöröd szabadján engedem,
hogy erődet sokszorozza meg.
E mindenekben teremtő lelkemet
is elhelyezem, hogy ne szaladjon
szabadjára kedved, képzeleted.
Bírd elviselni bölcsességemet,
alázatos szolgálatod legyen feleleted.
Vágyom, hogy szabadságot lelj,
mi bőségben megmeríti szellemed,
alkotásra bír, az léleknek nemes,
teremtéseddel dícsérjed Istenedet,
vidd hírül, mit érdemes, míg engedem.
De, ne feledd! Mind ezt nem örökül,
csak féltő gondodba helyezem,
mindennapi életed bizton élheted,
mulatságodra bú, bánatra öröm legyen.
Viseld el úgy, hogy végén, veled számot vetek.