(Amikor lent vagy a mélyponton,
semmire sem képesen, Isten fönt tervez
valamit a számodra”.)
Fönnön, Ahogy csak képzeleted bírja…
Mégsem magason, hol láthatnád,
mert nincs oda veszendőbe menő tekintet.
És mégis, bírjad el képzeletdben,
ha reményed bírod – hitedben.
Honnan Ő áthatolni bír, ide le,
közénk, kik a pokoltól idegenkednek.
Nem személytelen – mégsem,
személyemben tetten érhetem,
csak ne vesződnénk személyünkkel szüntelen!
Próbálunk maszkokat: fényeset,
tetszetőst, sunyit, vagy kéjeset,
közben átvágunk tömegen,
hogy ránk figyeljen e hangos csődület.
Csalódunk a végén: és fölösleges;
mert mind csak magára figyel,
eladni akarja az önkívületet.
Mert ma a legjobban ez füzet.
Megállni kéne - ott -, földre vetve térdet,
összekulcsolt kézzel felnézni az égre:
Ki vagy a mennyekben – kegyelemmel teljes!
Áldom a Te neved, halld meg e helyemben,
azokért is kik észre nem vesznek,
vagy rajtam és rajtad is csak nevetnek.
Imádkozz érettünk, míg mi
bűneinkben nem maradunk veszteg.
Mert Te vagy az, ki értünk is felelted:
hogy legyen! Az is, ami lehetetlen,
annak is, ki már alig tudja a kétszer egyet,
csak, hogy reményünk, végleg, el ne vesszen! Ámen