Hordd magasan fejed, de meg ne részegedj!
Mindig tudd, ki tartja egyenesen gerincedet!
Magadnak megvallanod kell: nem a Te érdemed,
mégis, rá érdemtelen, erre büszke lehetsz,
úgy, mint ki birtokol, méltatlan szeretetet.
Mikor túl vagy már a döbbeneten,
merd összekulcsolni kezed,
meghajtani térdedet,
földig.
Oda nyújtani neki
egyetlen kincsedet,
mid van, és mi lehet
rá egyetlen őszinte feleleted:
azt ki vagy, és mivé lehetsz – az életed.
Egyedül! Te vagy, ki éltedben megüzenheted,
hogy érte, hozzá akarod igazítani léptedet,
és keresed az utat, melynek vége a végtelen.