Halk szó, nesztelen léptek.
Suttogás, susogó remények.
Mikor már azt hisszük,
hogy mindennek vége.
De lám: legelébb a kövek beszélnek!
A csendes sír üregében:
az ott maradt emléke;
hogy kik élők, keressétek!
Hol az úton, hol a teremtésben;
Vagy a Nagyhét emlékében?
Akár a templom süketségében,
netán a csillagos ég derengésében.
Mind, mindezek, Róla beszélnek,
a benne lévő lélek;
az anyagtalan természetével,
hogy egyedül övé lehessen az érdem!