Lábam rogyadozik,
ajkam pikkelyesen serceg,
gyomromban éh kerreg,
a nap heve perzsel.
Erőmtől az időm már
nem terhes.
Böjtömben magam elvesztem,
hogy belőled életet nyerjek,
hogy eszközöd legyek.
nem követelem, engedem,
hogy énem te legyen,
hangomból Rád ismerjenek.
Éjjelemen sem hajtom álomra fejem,
ébren várom, mikor érkezel;
negyven nap – mily végestelen.
És nap mint nap a sátán itt őgyeleg,
míg imámra nincs felelet.
csak hitem az, mi kérdéseire felelet.