Még él bennünk a vágy,
hogy gyúljon lélekben gyartyaláng,
hogy elcsituljon minden láz;
melyet írtózatos hétköznap
kusza hajtása inspirál.
Levetjük kínzó rabruhánk,
melyet az élet rak reánk,
felejtjük mindennapok viharát,
rettegő, versengő ritmusát,
hogy gyúljon lelkünkben gyertyaláng.
Nyugovóra tesszük futócipőnk,
kiüresítjük elménk vad zaját,
bűnbánatért esdekelünk
az akol kapuján,
hogy gyúljon lelkünkben gyertyaláng.
Emberségünk hogy ne vesszen
a város flaszterán,
megterítjük a szeretet asztalát,
kinyitjuk poros könyvünket,
hogy gyúljon lelkünkben gyertyaláng.
Mindent pótolni – vagy feledni volna jó,
mit vesztettünk az élettenger viharán!
Megbocsátást, mosoly vágyón,
megbocsátottunk, mosolyt ádunk,
hogy gyúljon lelkünkben gyertyaláng.