(„Örökkévaló szeretettel szerettelek téged”
Jer. 31,3)
Atyám, tudom, hogy vannak olyan titkok,
melyekbe betekinteni én nem tudok.
Vajon ha ránk nézel, hogyan bírod?
Szeretném megérteni ezt a nagy titkot,
Adtál mindent: eget, földet, utódot.
Tudom merész, de elképzeltem, hogy
Te én vagyok.
Hogy én hogy bírnám nézni mit itt látok?
Hát az biztos, hogy nagy lenne az én haragom.
Azt gondolják itt lenn sokan,
jár nekik, mit Tőled kaptak.
A pénzükért ők dolgoznak,
elveszik, kit „imádnak”.
Megunhatják, s verhetik is utána.
Gyermeküket is ők akarják,
s ha nem, hát ezt is megoldják.
Pénzért árulják, amit Te ingyen adtál,
eladják a vizet, a levegőt,
s végül a lelküket.
Sok időt, s pénzt arra pazarolnak,
embereket hogyan gyilkoljanak.
Enym – vagy tiéd, folytonosan acsarkodnak.
S mint most is, mindig, mindenre
panaszkodnak.
Atyám, Te tudod, én is ilyen vagyok.
S mégis kegyelmet, bocsánatot várok.
S most örülök, hogy Te nem én vagyok,
mert ennyi bűnt s mocskot
magamnak meg nem bocsáthatok.
Hogy Te miért bocsátod meg,
számomra ez nagy titok.
-Szeretlek! – szólsz,
s én válasz helyett sírok.