Uram! Szólj!
Segíts ki a kinzó gyötrelmekből és gondokból!
Nyisd ki a fülemet, hogy legyen halló!
A szememet, hogy legyen látó!
Látom és hallom szódat, s mégsem változom!
Körülöttem most minden mozdulatlan és halott.
Hogy mit kellett volna tennem, csak Te tudod.
Egymást váltják bennem a gondolatok.
Ha ezt tettem volna…
Ha azt tettem volna…
Talán nem fájna így a hiánya.
Néztem a koporsót,
Rád gondoltam, éreztem, ott vagy.
Uram, szólj hozzám s vígasztalj!
Tudom, Te szeretted őt, nálamnál jobban!
S mégsem kellettél neki,ital volt az ő vígasza.
Késő…zakatol a fejemben e hang…
késő…kegyelmi ideje lejárt,
ő nem választhat Téged már!
Uram, elborított a saját fájdalmam,
ezért a Tiédet nem láttam.
Te nem mulasztottad el az ő bűneit
sem felvinni a fára.
S most hogy fájhat, hogy érte hiába!
Itt a koporsó körül is vársz még sokakat,
ők sem élnek. és siratják a halottat.
Uram, öntsd belém élő szódat, tudjam súgni,
kiáltani ha kell, értsék és hallják Igédet!
Nyisd a füleket, a szemeket,
Hogy Téged lássanak
Mert egyszer nekik is késő lesz már,
a kegyelmi idő lejár.