„Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe,
úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe”
Apcsel. 1,11.
-Vársz-e engem? – kérdi Jézus mint
pásztorok, és királyok?
A szívedben csak én vagyok?
Ellenség nem honol ott sehol?
Csak az én világosságom?
Adsz másnak is fényt, vagy takarod?
Jézus várj! – ennyit egyszerre nem tudok.
Pedig kérdésből sok van még nagyon.
Hogy lesz válasz az én számon?
-Nem kell válasz, nem kell szó! – mondod
mert láttam minden eddigi dolgod.
Akkor mit tegyek, mit csináljak most?
-Add a szívedet, s én kitakarítom,
a szemetet, mocskot kiszórom,
s tiszta szívedben újra fényt gyújtok!
Szégyenemben szemem becsukom,
félek, mert túl nagy a kosz, a mocsok.
De koszos szívem Néked mégis nyújtom.
Te elveszed, érzem súlya már nem nyom,
szégyenem, s félelmem elpárolog.
Te fényt gyújtottál ott, hol sötétség volt.
Köszöneten gondolkodom, hogy mondom…
De Jézus szól:
-Vigyázz, mert a Szentlélek a tisztaságod, és
ügyelj, mert a te fényed Én vagyok!
Míg vársz rám, e fényt másoknak is oszd!
Ne félj, el nem fogy, hisz forrása: Én vagyok!