Husz esztendő óta éjtszaka van nálunk
S a Golgota utján árván botorkálunk.
Sóvárgunk a fényre, sóvárgunk a csendre
Friss kötést kötözve nap mint nap a sebre.
Husz esztendő óta gyász-szalagot hordunk.
Bilincset zörgető szégyen a mi sorsunk.
Senyvedő mag vagyunk gizgazos ugaron.
Hahotáznak rajtunk keleten nyugaton.
Husz esztendő óta, a négy világtájon,
Jajgató vért fakaszt minden magyar lábnyom.
Fölégetett fészkek... Elűzött családok...
Véres a te kezed huszesztendős átok!...
De a szivünk mélye hitet őrző oltár,
Glóriába vonja minden nap a zsoltár
S föléled füzénél huszesztendős álmunk:
Szép, szent hajnalunkra nem kell soká várnunk!
A négy világtájon felzugnak az erdők,
Az ősi határon lobognak a kendők,
Lobognak a zászlók, - fölcsendül az ének
S áldását köszönjük Isten szent kezének.
Ablakok kinyiinak, templomok megtelnek,
Koporsót ácsolunk testvérgyülöletnek.
Dalunkra, szavunkra nem csap rá tilalom!
Rut emlék maradsz csak: átkozott Trianon...