Amikor bánat égeti lelkem
S elfojtott sirás didereg bennem:
Egy kéz nyul’ felém a messzeségből,
Hogy megöleljen.
Hogyha az élet néha rámbókol
S szüretelek az örömből, jóból:
Meleg jósággal hosszan, boldogan
Homlokon csókol.
Amikor munka görnyeszti testem,
Hogy kenyerünket nap-nap megkeressem:
Hite és csókja megérint titkon.
Hogy el ne essem.
Bármit teszek és bármit mond a szám,
És bármit mér az élet sorsa rám,
Megérzi lelkem mindig s mindenütt:
Velem vagy, Anyám!
Velem vagy éjjel, napok hajnalán,
Megosztozol a lelkem bubaján,
— megáldott, örök, szent jóságodért
Áldalak, Anyám!