A szíved, lelked, mint fényszóró fénye
Világított a sorsunk mezsgyéjére.
Beszórtad fénnyel ködlő éjszakánkat
Hitednek hívő hadserege támadt
S kiállott Véled harcok viharába, -
S bár gazdag szíved a szú marta, rágta:
Erőd, eszméid s tetteid nyomán
Kigyúlt a fény a nemzet homlokán!
Feszített mellel álltál őrt a vártán.
Tettekre készen bősz viharba álltál
S a századoknak lomha lépteit
Meggyorsították győztes érveid.
A magyar nyelvnek szárnyakat adott
A Te példád, a te akaratod.
S míg dermedtségre hoztál friss tavaszt,
Nem verted melled, hogy Te hoztad azt.
Magot vetettél szívek parlagába
Harangot vertél nagy megújhodásra,
Mert hittek szentül: „nem voltunk: - leszünk!”
Ha hitben, tettben átölelkezünk…
S amíg mi Véled bízón Napba néztünk,
Elégetted a szívedet miértünk…
A tested por a cenki sír alatt,
De lelked nékünk örök fény marad!