Mert versféléket én is elkövettem,
Te egy asztaggal zúdulsz rám, amelyben
Teljében él egy modern lirikus.
Mit szóljak hozzá?…
Volnék kritikus,
Azt mondanám: a magas C ledobbant,
A sok nagy szó megölte a nagyobbat.
Ki neki feszül, hogy a C-t kivágja,
Jó, ha a hangját moderálja.
És az se baj, ha itt-ott értelem
Csillámlik át a ködös szövegen –
Ezt mondanám… De visszadöbbenek,
Tévesztő e nagy verses rengeteg,
Hol bele vész az ész világa
A szimbolika misztikába.
A képzelem a képtelenbe szárnyal,
Az érzés rokon a hisztériával,
A szó zihál, a gondolat dadog. –
Én nem e vidékről való vagyok,
Hát itt küldöm az egész asztagot.
A muzsikája?… Jó – elismerem,
Ez jazzbandszerű… nincs hozzá szivem.