Miért a mindennapok sóhaja,
Miért a könyvbe zárt ima?
Vajon Isten mosolyog, ha reánk néz?
Vagy talán már régen feladta?
Próbált megváltót küldeni,
De süket fülekre talált,
Néhány ember a keresztre néz,
De hol van a sok-sok milliárd?
Tévelygő szívünk még remél,
Míg ragyog a fényes napsugár.
Míg csillag mutat utat az égen
Fagyos, hideg betlehemi éjszakán.
Öleljük újra a kisdedet,
Ringatjuk egyre őt tovább,
Mária minden gyermeket
Ölelő asszony és leány.
Bennük felsejlik a jövő,
Fejük fölé József ácsol majd tetőt,
S mind egyre újra kérdezik,
Saját gyermekük mivé nő...
Él-e majd benne csírája a hitnek,
Annak a hitnek,
Mely a keresztre veti tekintetét...
Lesz-e még, ki holnap elindul, s hirdeti,
Az élet csak Jézussal szép.
Kinyitják-e majd a régi könyvet,
Mely nem tagadja le, ami volt, ami történt.
Melyből az ember mindmáig tanulhat -
Ha övé marad az emlékezés.
Felfénylik-e szívünkben a csillag,
Amelyet a bölcsek követtek?
Várom, hogy Isten letekintsen,
S hiszem, hogy nem felejtett el.
Miért a mindennapok sóhaja?
Miért a könyvbe zárt ima?
Csak rajtunk múlik, hogy megváltozzon,
S nyitva álljon minden Biblia!
Olvass bele! Vedd kezedbe!
Nem éget! - Áldása van, van hatalma!
Később az a néhány ember,
Aki a tündöklő jászolra néz,
Énekel, zenél és táncol,
Szereti mind a kedvesét!
Imádságot kiált az égre,
Gyöngyként őrzi az emlékezést -
Sok-sok millió emberszívéig ér fel,
S csodás lesz a megérkezés!