A korabeli zsinagógákba még a római hatalom
sem törhetett be fegyveres erővel, történészek
elmondása szerint ott csak a karddal felszerelkezett
templomi őrség tartóztathatott le bárkit,
ha erre parancsot kapott. Na most, mikor Jézus
már kihúzta a gyufát, és az egyházi hatalom
kezdte őt rossz szemmel nézni, kiküldtek pár
ilyen hatósági embert, hogy fogják el őt
a zsinagóga kellős közepén, fényes nappal.
Ők meg szépen szóltak neki: gyerünk, öcsém,
le vagy tartóztatva, semmi feltűnés, menni kell.
Ja, nem.
Meg van írva, hogy az őrök visszatértek
dolguk végezetlen, és indoklásként annyit bírtak
mondani, hogy nem tudták az illetőt letartóztatni,
mert ember még soha nem beszélt úgy, ahogy ő.
Mi van?
Képzeljük el Kovács II. József törzsőrmestert
és beosztottját, amint visszatérnek az őrsre,
és jelentik, sajnos a jelzett személyt nem fogták el,
mert úgy beszélt, hogy nem lehetett letartóztatni.
Igen.
Hogyan lehet letartóztathatatlanul beszélni?
Egy mohamedán embernek megjelent Krisztus,
mire ő elment a helyi keresztény lelkipásztorhoz,
mondván, szeretne megkeresztelkedni.
Az illető óvatosságra intette, gondolja át még egyszer,
hiszen muszlim országban ilyesmiért halálbüntetés jár,
mire az illető figyelmesen ránézett, és megállapította:
„Aha, akkor te még nem találkoztál vele, ugye?”
Ugye, van élményünk erről a letartóztathatatlan erőről,
erről a szó szoros értelmében lefegyverző jelenlétről?
Szemlélődő imákból ismerem ezt az elsöprő
személyes intenzitást, egyes igék meg annyira
jelenvalóvá teszik, hogy sokadik hallásra is
ritkán állom meg könnyek nélkül. Ha például
oda érünk: „nem vagyok méltó, hogy hajlékomba
jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul
a szolgám”, vagy hogy „Péter, János fia, szeretsz
te engem?”.
Honnan jön ez a hatalom igazából?
A sűrűsödési pont az odaadottságban lehet.
Ott, ahol Jézus, a látható, és az Atya, a láthatatlan,
eggyé válnak, már nem külön létezők.
És abban, ahogy ez az odaadottság
egyre mélyebbé és teljesebbé válik az életidőben.
Miközben Jézus párhuzamosan megnyitja a másik
„átjárót” is, és maradéktalanul odaadja magát
egy-egy pillanatban tanítványainak, a szamáriai
asszonynak, a vérfolyósnak vagy a századosnak,
Zakeusnak vagy Simon farizeusnak vagy egy vaknak.
Hát, ezt a kétfelé odaadottságot élni,
hogy tudjunk letartóztathatatlanul
vagy feltartóztathatatlanul beszélni…