Isten úgy szeret, ahogy vagyok,
nem kell hozzá egyéni csúcsot úsznom,
nem kell osztályelsőnek lennem,
nem kell összegyűjtenem a hűségpontokat,
nem kell a legjobb magaviseletet tanúsítanom.
Sosem mondja „szeretnélek én,
csak előbb szabadulj meg
ettől és ettől a tulajdonságodtól,
mert lobbanékonyak vagy lusták,
forróvérűek vagy önfejűek,
málészájúak vagy hiúk,
gőgösek vagy finnyásak
nem jöhetnek közel hozzám”.
Épp ellenkezőleg, nagyon is így beszél:
„gyertek hozzám mindnyájan,
nem kell tanfolyam,
nem kell előképzettség,
nem kell erkölcsi bizonyítvány,
majd én megszabadítalak,
felüdítelek, életre szeretlek titeket”!
Ha átadom neki ezeket a hibákat,
ő szentségem forrásává teszi őket.
Aki hiú, azt hiúsága teszi majd jobbá,
a haragost a haragja,
a gőgöst a gőgje,
a finnyást a finnyássága,
a forróvérűt kéjsóvársága.
Persze nem úgy,
hogy dagonyázom ezekben,
hanem úgy, hogy leteszem
mindet Isten lába elé,
és ő átlényegíti,
amihez csak hozzáér.
Ha gyengeségeimmel
szembeszegülök, azok újra és újra
legyőznek, megaláznak, ledarálnak.
Ha szabadjára engedem őket,
szanaszét tépnek, körülöttük
pörgök szüntelen, nincs megállás.
Gyógyulni csak úgy tudok ezekből,
ha nem próbálok pózolni Istennek,
ha nem takargatom előnytelen arcomat,
hanem megvallom, ilyen vagyok,
könyörülj rajtam, Uram!
Ha a kéjsóvár bedobja vágyait
Isten-szenvedélyébe,
ha a gőgös felajánlja gőgjét,
a mohó mohóságát,
a tolvaj birtoklási vágyát,
a nyafka nyafkaságát,
a szadista kárörömét,
akkor a bűnök erővé,
áldássá, arannyá válnak.
Csak Istennél van olyan titkos összetevő,
melytől romboló
indulataim, sóvárgásaim
hasznosíthatóak lesznek