Megtörént a csoda, már nem is reméltem,
mert az éltemben annyi rosszat értem.
Lezárult egy korszak, távoznak a rosszak,
elvonult a felhő, tán egy szebb világ jó?
Kisüt a napocska, mit neki december,
anyaölbe bújik egy picinyke ember.
Harmadikát írunk, kilencvenhat telét,
titkok titka tárul, nem értjük a felét.
Az egész család arcán mosolygás parázsol
nem jár, nem is beszél, mégis elvarázsol.
Sírni tud hangosan, merthogy éhes, jelzi,
búját és bánatát mindenki felejti.
Kegyelmes Istenem, adj neki szép jövőt,
békét, boldogságot, bőséget és erőt!
Neve Márk Erik lesz, segítsd lélegzését,
a kis lelkét ékítsd, áldd meg létezését!
Égbe is üzenek, tudja meg, kit illet,
értük is fogott el így megint az ihlet.
Ugye hogy látjátok? Örül a szívetek?
Boldogan könnyezve gondolok veletek!
Érdemtelen vagyok ennyi földi jóra,
régi titkos álmom válhatott valóra!