Levetette bundáját a tél,
száradni egy ágcsonkra akasztja,
e látvány a cinegét
víg dalra fakasztja.
Rázendít a rigómadár,
sárga csőre tátog,
vízparton a tőkés réce
hű párjának hápog.
Kerek lett a hóvirág
fehér szoknyácskája,
két kis levél öleli,
így teljes a bája.
Leskelődik a mókus
meleg odujából,
többet láthat a magasból
e gyönyörű világból.
Sorolhatnám hosszan még
a kedves tarka képet,
csakhogy közben unokám
a lábamra lépett.
Vele kell most foglalkoznom,
ezt akarja, kéri,
gyere, édes Marcikám,
kívánságod égi.
Isten adott minekünk,
hogy neveljünk nagyra,
majd a nemes bölcsességet
talán hozzáadja.
Magyarázom sorra néki,
mit tekintete láthat,
megtanítom szeretni
gyönyörű hazánkat.