Parazsat vittem, megégett kezem,
ezt a tettemet nem bántam sosem.
Szűkebb hazámban ezer szó bírált,
mégis éreztem: nekem egy sem árt!
Apám lelkesült, példát ő adott,
nemes célokért szívünk dobogott.
Megbűnhődtünk érte, üdv a szenvedés,
szabad hazában szebb az ébredés.
Sokszor könnyezve néztem az eget,
sosem fájlaltam a fölszabdalt heget.
Apám időközben elhagyott szegény,
a sírjához tegnap hírül vittem én.
Parázs izzik, a lángok fölcsapnak,
bátor hordozói sosem alszanak.
Vér nélkül született ez a változás,
olyan jó, nagyon szép, mint egy látomás.
Mindig legyen, aki óvja a tüzet,
történelmet írni kell ezer füzet!
Istenünknek mondjunk szép hálaimát,
zengve énekeljük az alleluját!