Én Jézusom, fehérruhás kis Jézusom,
Te minden gyermeké vagy, én tudom,
s a Te boldogságos éjszakádon
öröm daloljon e kerek világon,
de légy ma részrehajló, légy egy kicsinyt
pártoskodó is – az égi csinyt
Atyád majd megbocsátja Teneked –
szeresd legjobban a magyar gyereket.
Ládd, Jézusom, oly gyermek e nép!
Az apja is mind, dalolva lép
eke nyomába vagy éji sírba,
s tékozlóan, sebgyötörten, sírva
oly tiszta, oly bolond és fehér,
bánata bizony szebb angyalt megér,
szebb angyalt, ezüstebb csengetyűt
s képeskönyvbe is aranyabb betűt.
Ládd, Jézusom, oly árva e nép!
S a gyereke a legszomorúbb kép:
aludni kellene habos párnán,
s taszigálják föld vásárján,
kék szeme démont, pokolt tanul,
s oly űzött, mint a hóban a nyúl,
ő a te szegény kis komolyod, –
néki add a legszebb mosolyod.
Én Jézusom, betlehemi kis Jézusom,
rá sokat gondolj a fehér úton, –
vigyél néki szabad mezőket,
magyar dalokkal zengedezőket,
szabad Kárpátot, székely falut,
meleg szobát, szentképes falút,
szelíd királyt, aki jóban van veled,
s álmot is, mely hosszasan feled.
Én Jézusom, fehérruhás kis Jézusom,
minden gyermeké vagy, én tudom,
de néki alig fénylett karácsony, –
engedd, egyet ő is lásson!
A más gyereke oly játszva fut,
s néki oly hosszú még az út,
alig élt s már annyit temetett, –
szeresd legjobban a magyar gyereket!