Légy tiszta, mint a hó és forró mint a tűz,
Mint Vénusz lángoló és mint Diána szűz;
Erős, miként a szirt, mint a galamb, szelíd;
Tudj és szeress és csak a szeretetbe higgy;
Csapongj s figyelj, légy óvatos, mégis merész,
Hitednek szárnyait kormányzza kétkedés,
S fakadjon eszményhitből minden kételyed,
Csalódás edzze, erősítse hitedet;
Vidám, mint a pacsirta, szorgos, mint a méh,
Szárnyad pillangóé, de szemed a sasé,
Napod unalmait izzítsa képzelet;
A földön járj, s az égbe ringasd fejedet;
Gyanakvó légy a rossz, bizalmas jó iránt,
Szív tengerén hajózz, de szabjon ész irányt;
Hajtóerőd az érzelem s kormányosod
A messzelátó, mindig éber öntudat;
Csak boldogítni és ne boldogulni vágyj,
És boldogságod lészen épp e tiszta vágy;
Áldozd fel önmagad, önzetlen-nemesen,
S kikért föláldozád, úr léssz a szíveken,
Úrnője léssz, kinek tekintetét leséd,
Lényed kiterjed, fényét messze hintve szét,
Egyéniséged megtagadva nemesül,
Körötted minden fölragyog s meglelkesül:
A szeretet hatalma áldott és szelíd,
Eltörli a világnak minden bűneit;
Szeresd a hont! - De hisz ezt mondanom se kell! -
Fokozd hát e szerelmet még magasbra fel!
Szeresd atyánkat és minket, testvéridet,
Szivünkbe önts reményt, gyulassz magas hitet:
Szeresd az embert! És csupán embert keress!
Az örök emberi lehet csupán nemes;
Szeresd a költőt! Ne tégy, mint a többiek,
Ne legyen a szived olyan sivár, rideg;
Szavában új, dicsőbb világot kelni láss:
A költészet vallás s a költő Messiás!
S ha mindezt megtevéd, ne félj te semmitől,
Ragyogva élsz tovább, bár minden összedől,
A nő tebenned Ideállá magasul,
Halandó volt előbb, most halhatatlanul!