Kisbaconi temetőben
Most van a nap lemenőben,
Rávetődik a sugára
Jó szüleim sírhalmára.
Egykor, régen, haj de féltem,
Ha temetőkertbe léptem!
Vége már a félelemnek:
„Nagyapóék” itt pihennek.
Testem, lelkem hogyha fáradt,
Ide jönni érzek vágyat;
Ide jövök este, reggel,
S beszélek az öregekkel.
Elmondom, hogy bárhol járok,
Mindenütt gondolok rájok,
Hálás szívvel, könnyes szemmel,
Gyermeki szent szerelemmel;
Hogy mit írtam sok-sok könyvben,
Tőlük kaptam mind örökben,
S ha szívemben van szeretet,
Ez az ő szívükből eredt.
A forrását minden jónak
Köszönhetem „Nagyapónak”,
Nagyapónak és párjának:
Az én édes jó anyámnak.
Oh, áldott föld, szent sírhalom,
Szálljon reád csend, nyugalom!
S hogyha pályám megfutottam,
Én is itten nyugodhattam!