Nem hallod-e? kopogtat valaki ...
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn s erősen fú, esik ...
Ereszd be a szegény utast, ereszd!
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est, hol idegen ...
Csak erre, erre! bátran egyenest, -
A szó elég jókor lesz idebenn!
- Ah, ifju s vándor, mint a mi fiunk!
Isten hozott! oldozd le saruid -
Jól ég a tűz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar:
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja, szenvedés az útas élte most ...!
Szél ostora s köd a kisértete;
Ember s hajlék öröm reája, kit
Éhes, vonító vad kisérgete.
- Nem jársz-e künn te is, szegény fiunk?
Elébb, elébb! ugy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely,
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidúlj fel s ünnepelj!
Vendégünk vagy; szállást ad e fedél,
S alatta szél - hideg, ne félj, hogy árt!
Megosztjuk, ami jót nyerénk, veled,
Nyujtsd közelebb azt az üres pohárt ...
- Hol ünnepelsz te most, jámbor fiunk?
Aztán beszélj, hadd halljam a szavad,
S hogy ifju szívednek mily álma van?
Nagy cél után kellett eredned a
Széles világnak ily fiatalan!
Élnek-e még szüléid, akiket
Ugy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordúl-e már utad,
Vagy a tiéid még messzebb hagyod?
- Mikép az a mi kedves, rosz fiunk!
Mert úgy van az! oly balga a szüle,
Hogy a fiak serdült korára vár ...
Akkor kiszállanak ... S árván marad
Üres fészkében az anyamadár
Bár szüntelen fáj, fáj ... ilyenkor ont
Az a hiány legkeserűbb könyűt,
Midőn az édes vagy szent alkalom
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyűjt ...
- Mikor térsz meg, mi várva várt fiunk?
Mikor telnek be édes álmaink...?!
Ugy lenne majd végóránk is nyugott ...
De im éjfélt üt, - a hivő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott,
Hogy reggel új, szent érzések között
Hallgassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyúgalomra most: -
Jer, a vetett ágy vár ... jó éjszakát!
- Jó éjszakát, mi szeretett fiunk!