„Nekem mindegy mi leszel.
Legyél tó, kék ég, irodalom.
Bármit tégy, csak lelked szép legyen.
Láss tisztán, ezt akarom!
Növessz zöld hajtásokat,
S gyümölcs érjen minden ágon!
Lakjék jól az a sok-sok árva,
Láss tisztán, ezt kívánom!
S mint jó húsú szőlőt,
Dúsan préseljék bor-véredet
S miíg kiszáradt ajkakhoz érsz,
Add, add egész lényedet!
Akár egy pohárnyi víz!
Üde légy fárasztó napokon,
Szíved hangja zenét teremtsen,
Fényt lássanak arcodon!”
Szólt az isten. Hallgattam.
A dombok közt esteli szél sírt.
Feltekintettem, fel az égre,
(Ő) Mosolygott. Szívembe írt…