"...Elég, elég a magaméból
Ezután a Te utadon járok.
Ahogy kimondtam - lehanyatlott
A kard a kérubok kezében
Messzetévedt, bús gyermekének
Kitárta kapuját az Éden.
Fái között ott várt az Isten
Ködbeburkolt, királyi fenség.
"Atyád" súgta az Istenember
S elfödött az istenközelség
"Atyám" a viharvert madárka
pihen el így a pelyhes fészken
"Atyám" ujjongani szeretnék,
Sírni, kacagni: hazaértem…
Soha, soha ne legyek újra
magam útjának átokvertje!
Védve, és virrasztva öleljen…
Akaratodnak édenkertje!
Az Atya fényben állt a fák közt
És gyermeke előtte, térden.
Harmatos, hűvös alkonyat volt.
Ádám utóda, hazaértem."