Láztól lesorvadt két karom,
A betegágyból feléd tárom:
Ne rajtam, Uram, rajtuk könyörülj!
Könyörülj a vergődő világon!
Nekem már jó a csendes végtelen,
Kettesben üldögélni Véled,
Míg nyitja halkan ajtaját
A csodálatos örök-élet.
De vérben, jajban áll a Föld,
S engem iszonyú jajszó ráz át:
Testvér, barát és embermilliók –
Ó, csitítsd el a kínok lázát!
Ha áldozat kell: én legyek,
Kicsi szivárvány komor égen:
Add nékik látni boldog Magadat,
Ahogy megadtad nékem!