Jézus, ártatlanok legtisztább barátja.
E kor követének Pió Atyát látja.
Csendes, szent szavakkal ekként bátorítja:
Gyere velem, gyermek, egy kalandos útra!
Indul is az ifjú forró áhítattal.
Kecsegtet a világ, a Sátán marasztal.
Kapucinusok közt Istent birtokolni
a legnagyobb vágya, az erényt megnyerni.
Aztán elkezdődik a magasztos pálya…
Lelke, majd teste is égő, tüzes máglya.
Rakják vad zsarnokok, s büszke előljárók,
az úr törvényeit kényelemre váltók.
Szent Piónak csak a hite maradt kőszál.
Könny-harmat reménye, minr a szilárd kőcár.
Magány, üldöztetés, gyóntatás tilalma,
az égi sugárzó köntösbe van varrva.
Jön a JEGYES, s itt lent fáj a „nászajándék”,
Mint az dvözítőn az öt seb virágzik.
Megriadt a lelke. E szegényes élet
a Teremtő előtt kedvessé miért lett?
Szégyenül sok főpap, álnok kígyó gőgje
s váltig hajtogatják: nem tudtuk előre!
Az olasz szívekben örömharang kondul,
melynek dallamára egész világ mozdul.
Mire a gyötrött test szép halálba fárad,
lelke Rotondóból angyalszárnyon szállhat.